Nézzünk szembe a tényekkel: férfiként a Valentin-nap nem a szerelemről szól. Ez egy stratégiai hadművelet, ahol a győzelem nem egy kupa, hanem az, hogy február 15-én még mindig van kulcsod a lakáshoz. Míg a feleségem számára ez a nap egy lebegő, puha, vattacukor-illatú Pinterest-tábla, nekem egy olyan extrém sport, ahol a cél a túlélés. Valentin nap férfi szemmel – Őszinte és vicces túlélési kalauz férfiaknak a „nem kérek semmit” csapdájától a virágbolti pánikig:
A „Nem kell semmi” csapdája
Minden évben ugyanaz a forgatókönyv. Január végén, miközben gyanútlanul nézem a meccset, elhangzik a bűvös mondat: „Drágám, idén ne vigyük túlzásba a Valentin-napot, ne vegyél semmit, tényleg!”
Ez a mondat a legnagyobb csapda az emberiség történetében! Veszélyesebb, mint a trójai faló. Aki ilyenkor tényleg nem vesz semmit, az valószínűleg a következő hetet a garázsban tölti egy hálózsákban. A „nem kell semmi” női nyelven annyit tesz: „Várom a kreativitásod netovábbját, egy kézzel írt szonettet, egy sorszámozott ékszert és egy olyan vacsorát, amitől az összes barátnőm sárgulni fog az Instagramon.”
A rózsa-tőzsde és a virágbolti pánik
Február 14-én reggel a virágboltok környékén sűrűbb a tesztoszteron és a kétségbeesés, mint egy konditeremben. Ott állunk mi, a „halálraítéltek sorstársai”, és próbáljuk értelmezni a botanikai hierarchiát. Miért kerül egy szál vörös rózsa ma annyiba, mint egy használt kisautó? Miért néz rám a virágárus úgy, mint egy uzsorás, amikor megkérdezem, hogy a szegfű nem lenne-e „retró”?
A feleségem szerint a virág a lélek tükre. Szerinte a csokor összeállítása egy meditatív folyamat. Szerintem meg egy versenyfutás az idővel, ahol a cél az, hogy ne az utolsó, félig elszáradt benzinkutas csokrot vigyem haza, amiben több a celofán, mint a növény.
A vacsora, ahol a csendnek súlya van
Aztán jön az este. A romantikus vacsora. A feleségem két órát készül, én pedig próbálom behúzni a hasam a túl szűk ingben, amit csak ilyenkor veszek fel. Egy túlzsúfolt étteremben ülünk, ahol a szomszéd asztalnál egy másik férj épp ugyanazt a kényszeredett mosolyt próbálja fenntartani, mint én.
A feleségem mélyen a szemembe néz, és megkérdezi: „Mire gondolsz most?”A helyes válasz: „Arra, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy te vagy nekem, és minden perc ajándék melletted.” A valóság: „Arra gondolok, hogy vajon kifizettem-e a parkolójegyet, és hogy mennyi idő múlva lesz pofátlanság megkérdezni, kérjek-e a desszert után még egy sör.”
Mi a tanulság?
A Valentin-nap valójában egy jól megrendezett színház. Ő eljátssza, hogy meglepődött, én eljátszom, hogy magamtól voltam ilyen zseniális. De a nap végén, amikor látom az arcán azt az őszinte mosolyt a túlárazott rózsák felett, rájövök: megérte. Nem a virág miatt, hanem mert kaptam egy újabb évet, mielőtt újra meg kellene fejtenem a „nem kérek semmit” titkos kódját.
