Szilágyi Áron a HVG Pulzusnak adott interjúban arról beszélt, miért tartja veszélyesnek, ha valaki kizárólag a sikerek és a kudarcok mentén éli az életét. A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó szerint egy rosszul sikerült világbajnokság után értette meg igazán, mennyire mélyre tudja küldeni egy vereség. Azóta tudatosabban figyel arra is, hogyan lehet hosszú távon magas szinten teljesíteni úgy, hogy közben ne sérüljön bele az ember.
Miért változott meg a viszonya a kudarchoz?
Az interjúban Szilágyi felidézte, hogy a 2019-es világbajnokság idején szinte csak a vívás létezett számára, annyira a személyiségének részévé vált a sport. Elmondása szerint ugyanakkor mellette férj, testvér és barát is volt, egyetemen tanult, és más projektekben is részt vett, mégis éjjel-nappal a vívás foglalkoztatta. A verseny azonban nagyon rosszul sikerült számára: a 32 között kikapott, pedig győzni ment, és ezt követően hónapokig tartott, mire felismerte, hogy a kudarc nem normális módon rendítette meg.
A vívó arról is beszélt, hogy a rossz szereplés után bezárkózott, megközelíthetetlenné vált, és alig kommunikált. A verseny után a feleségével és egy baráti párral Amerikába utazott, ahol két hétig egy szót sem ejtett a történtekről. Később két hónapig nem is vívott, és csak fokozatosan tudta újraértékelni, mi az, ami ő maga, és mi az, ami számára valódi érték: a felesége, a barátai, illetve az is, hogy mihez kezd majd a vívás után.
Szilágyi szerint ennek hatására 2020 elején már lazábban és játékosabban tudott visszatérni az edzésekhez. Azt mondta, ekkor már azon is gondolkodott, mit fog csinálni a sporton túl, sőt programokat is szervezett. Az eltávolodás szerinte meghozta az eredményét: 2020 elején, még a covid előtt, két versenyt is megnyert.
Mit tanult a sportolói identitásról?
A HVG-nek adott interjúban Szilágyi hangsúlyozta, hogy a sportolói identitás könnyen eluralhatja az ember személyiségét, és ez azért veszélyes, mert ilyenkor valaki kizárólag a sikerek és a kudarcok alapján értékeli önmagát. Ha egy versenyen kiesik vagy elveszít egy meccset, könnyen magát ostorozza, rossz embernek vagy értéktelennek érzi magát, holott – ahogy fogalmazott – ez csak sport, csak egy eredmény.
Arra a kérdésre, hogy a 2019-es élmény után már nem tudta-e úgy kibillenteni egy kudarc, Szilágyi azt mondta: ennyire már nem. Ugyanakkor hozzátette, hogy a párizsi olimpia egyéni versenyszáma öt évvel később számára is hasonló élmény volt, még ha az olimpia jóval nagyobb rangot is képvisel a sportágában. A különbség az volt, hogy ezt a kudarcot már könnyebben lerázta magáról, részben azért, mert addigra megszületett a kisfia, Leó, és a család is vele volt a helyszínen.
Szilágyi az interjúban arról is beszélt, hogy szerinte a kudarcok elkerülhetetlenek egy sportolói pályafutásban, és több tanulságot lehet belőlük levonni, mint a sikerekből. Saját útját úgy írta le, mint amelyben a sikerek és kudarcok váltogatták egymást: emlékeztetett arra, hogy a 2008-as olimpián csapattal nem tudtak bekerülni a legjobb négy közé, de négy évvel később, 22 évesen már megszerezte az első olimpiai aranyérmét. Azt mondta, ez a kor a sportágában nagyon fiatalnak számít, és talán csak az 1896-os olimpián nyert valaki nála fiatalabban aranyérmet.
Az interjú a Pulzus új sorozata, az Élet, Út, Interjú részeként jelent meg, és a beszélgetés a sportolói mentális egészség, valamint az élsport rendszerének megújítása felé is kitekintett.
Forrás: pulzus.hvg.hu
