Interjúk

Interjú a Nitrollers megálmodójával – Elektromos roller túrák! Élmény, amely kiszakít a hétköznapokból!

Az elektromos rollerek világa robbanásszerűen hódította meg Budapest utcáit és a környező természeti ösvényeket! Van egy csapat, akik nem csak egyéni közlekedési eszközként, hanem igazi élményprogramként tekintenek erre a modern járműre. A Nitrollers! Szervezett túráikkal, izgalmas útvonalaikkal és profi vezetőikkel lehetőséget kínálnak arra, hogy bárki felfedezze a város és a természet szépségeit két keréken, élménydús és biztonságos keretek között. A Nitrollers megálmodója Fekete Botond, aki most bepillantást enged a kulisszák mögé. Megismerhetjük, hogy kik ők, hogyan dolgoznak, és milyen tervekkel készülnek a jövőre.

Mi inspirálta a Nitrollers létrehozását, és hogyan alakult ki az e-rolleres túrákra specializálódott koncepció?

Már az elektromos rollerek megjelenésének első éveiben elkezdtük őket használni a hétköznapjainkban, de a vilagjárvány idején fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon létezik-e már olyan roller, amivel a városból is ki lehet menni? Olyan, ami több kilométert is kibír egy töltéssel és nem okoz neki gondot pl. az off-road terep sem. Ekkor némi utánajárás után megvettem az első nagy teljesítményű rollert és elkezdtem felfedezni a fővárost övező erdei útvonalakat. Mivel ebben az időben a szociális távolságtartás, karanténok, esti kijárási tilalom és egyéb nyomasztó intézkedések szerint kellett élnünk, ez a fajta kiszabadulás a természetbe egy teljesen újfajta megvilágításba helyezte az elektromos rollerezést. Ennek köszönhetően fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ez egy valóban újfajta szabadidős tevékenység lehet, amely ötvözi a természetjárást, az adrenalin hajszolását és segít kiszakadni a hétköznapi irodai munkám monotonitásából.

Mi a Nitrollers küldetése, mit szeretnétek elérni a fővárosban és vidéken szervezett túrákkal?

Egyrészt azt gondoljuk, hogy egy valóban újfajta kikapcsolódási lehetőséget kínálnak a túráink, amik túlmutatnak a városi bér-rollerek kínálta élményeken. Másrészt nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az elektromos rollerek megítélésének a szélsőségek mentén két véglete van. Abból fakadóan, hogy mennyien használják ész nélkül, a közlekedési szabályok ismerete és betartása nélkül ezeket a rollereket, érthető, hogy sokakban egy negatív kép alakult ki az e-rollerek kapcsán. Ezen mindenképp szeretnénk változtatni. Célunk az elektromos rolleres közlekedési kultúra fejlesztése, nagy hangsúlyt fektetve a balesetmegelőzésre. A mögöttünk álló több ezer kilométernyi e-rolleres tapasztalat alapján szeretnénk másokat is megismertetni a biztonságos rollerezés élményével. 

Bemutatnád nekünk, hogy milyen típusú túrák vannak jelenleg nálatok és mi alapján célszerű választani?

Eredetileg úgy alakítottuk ki az útvonalakat, hogy legalább egy kilátóponthoz vagy más nevezetességhez vezessen az út, de időközben a vendégek visszajelzései alapján bővítettük a kínálatot. Vannak rövidebb városnéző túráink, amelyek jellemzően végig betonozott bringaúton haladnak. Van vegyes, beton és off-road szakaszokkal tüzdelt kilátó-túránk és vannak hosszabb erdei off-road kalandtúrák is. Korábbi rolleres tapasztalat nélkül is, mindenki megtalálhatja a számára ideális túrát a kínálatunkban. A nehézség a túra hosszától és a terepviszonyoktól függ. Korábbi tapasztalat nélkül érdemes egy könnyű vagy közepes nehézségűvel kezdeni és úgy haladni a nehezebb túrák felé. A legnehezebb az éjszakai erdei túránk, ezt talán nem is kell magyaráznom, hogy miért.

Hogyan fogadjátok a kezdő vagy kevésbé tapasztalt rollereseket? Melyik túrát ajánlod számukra?

Minden túrát egy rolleres vezetéstechnikai és balesetmegelőzési oktatás előz meg. Itt a résztvevők megismerkednek a rollereinkkel részletesen, olyan dolgokat beszélünk át, hogy miként álljunk a rolleren biztonságosan, hogyan fékezzünk és hogyan vészfékezzünk. Kipróbáljuk a különböző beállításokat, sebességi fokozatokat és átbeszéljük az adott útvonalra vonatkozó közlekedési szabályokat és veszélyforrásokat.
Kezdőknek a Dobogókő – Pilis-tető túrát szoktam ajánlani, mivel az az autós forgalom elől elzárt, végig betonozott útvonalon halad, de mindez egy erdei környezetben, a végén egy pazar kilátással a Boldog Özséb-kilátó tetejéről.

Milyen biztonsági felszerelést, előkészítést nyújtotok?

A kötelező védőfelszerelés amit mindenkinek biztosítunk az egy úgynevezett full face bukósisak. Ez úgy van kialakítva, hogy az állat is védje, ugyanis a statisztikák azt mutatják, hogy a kerékpáros és rolleres esések 40%-a arccal előre történik, ezért a pusztán a fejünk tetejét védő sisak nem nyújtana elegendő védelmet. Opcionálisan tudunk biztosítani könyék és térvédőt vagy akár a tejles gerincet is védő testpáncélt, de ezek nem kötelezőek a túráink alatt. Ami még a biztonságot szolgálja, az az, hogy minden túrát egy tapasztalt túravezető vezet, akit menetközben tilos megelőzni, ő diktálja a biztonságos tempót, betartatja a megfelelő sebességet a különböző terepviszonyokhoz és közlekedési helyzetekhez.

A fiatalokat is megcélozva Nyári Tábor programotok is van jelenleg a kínálatban! Mesélj erről kérlek nekünk! Hogyan kell elképzelni egy ilyen menő tábort?

Immár a második éve szervezzük meg a nyári táborunkat, ami egy 5 napos kaland, ahol minden nap egy másik útvonalat fedezünk fel, napról napra haladva a túrák nehézségével és hosszával. Ilyenkor kizárólag a 13-18 éves korosztály vesz részt a túrákon, akik elsajátítják a biztonságos rollerezés alapjait és választ kaphatnak a különböző rollerezéssel kapcsolatos kérdéseikre. Biztosítjuk számukra a rollereket, védőfelszerelést, az utazást a napi túra helyszínére és vissza a budapesti találkozási pontra. Van a csomagban egy közös éttermi ebéd, a túrák során pedig többször megállunk videókat forgatni és fotózkodni. Itt felügyelet mellett kipróbálhatják azokat a trükköket vagy ugratásokat is, amiket a városi forgalomban nem lenne szerencsés vagy biztonságos végrehajtani.

Miben különbözik egy céges csapatépítő túra a normál nyilvános túráktól? Van-e speciális program vagy kihívás? Adaptáljátok-e a túrákat vállalati igényekhez – példál egyedi csapatfeladatok?

A hétvégi túráinkra bárki foglalhat időpontot az elérhető szabad rollerek függvényében, így itt gyakran ismeretlenekkel együtt történik a rollerezés. Ezzel szemben a csapatépítők azok zártkörű túrák és egy nagyobb létszám esetén tudunk további rollereket is bérelni a partnereinktől. Ezen felül van lehetőség az útvonal személyre szabására vagy ki tudunk települni országosan bárhová egy-egy egyedi útvonallal. A rollerezés mellett pedig tudunk klasszikusnak nevezhető csapatépítő és problémamegoldó feladatokat is szervezni, így kombinálva a kikapcsolódást és az összekovácsoló játékokat.

Mi alapján választjátok ki az eszközparkban a rollereket?

Ezeknek a nagy teljesítményű elektromos rollereknek viszonylag nagy közössége volt már az induláskor is, így ki tudtuk próbálni egymás rollerjeit, tapasztalatot gyűjtöttünk és visszajelzéseket – például szervízháttérről és a kereskedők és szervízek megbízhatóságáról.  Amikor a Wolf Warrior X modell mellett döntöttünk, addigra már volt mögöttünk kellő tapasztalat, hogy tudjuk, hogy mely modellek felelnek meg az elképzeléseinknek. Ezek nagyon masszív, terepre is alkalmas, nagy hatótávval rendelkező rollerek, amik immár negyedik éve kiválóan szolgálják az igényeinket. Viszont pár éve már ígérik, hogy a KRESZ-ben is szabályozva lesz a rollerek használata, ezért elképzelhető, hogy hamarosan új modellek után kell néznünk, amik megfelelnek majd a jövőbeni elvárásoknak és korlátoknak.

Kik alkotják a fő célközönségetek?

Nagyon tág a célközönségünk, de nyilván a tinédzserek és a fiatalabb korosztály nyitottabb a rollerezésre. Van, hogy a gyerekek hozzák a szüleiket, hogy velük is megismertessék a saját hobbijukat. Máskor pedig a szülők jönnek el kettesben, amikor sikerül bébiszittert, és ezáltal egy gyerekmentes napot tartani. Van aki randizni hozza a párját egy erdei gurulásra, mások legénybúcsús programként jönnek, a céges csapatépítőkön pedig szintén minden korosztály megtalálható.

Mennyire fontos szerepet játszanak az Instagram és Facebook posztjaitok a potenciális résztvevők elérésében?

Az elején nagyobb hangsúlyt fektettünk a facebook-os jelenlétbe, ott futottak a hírdetéseink, az instagram nem nagyon pörgött, vagy csak nekünk nem fekszik annyira. Az utóbbi időben viszont inkább a tiktok lett az a közösségi csatorna, ahol jó eléréseink vannak, nagyon aktív a fiatalabb korosztály, egy-egy élő adással érezhetően megugrik a weboldalunk látogatottsága. Ettől eltekintve, még mindig alacsony az organikus elérésünk, tehát kevesen vannak akik maguktól rákeresnek, hogy „erdei rollerezés” vagy egy hasonló kifejezésre, ezért a résztvevőink számottevő része olyan partnerektől érkezik, mint pl. a meglepkek.hu

A weboldalatokon ajándékutalvány vásárlásra is van lehetőség. Ezeket kifejezetten túrákra lehet megvásárolni, vagy egy adott értékű utalványt fel lehet használni a megajándékozottnak egy általa választott túrára?

Mindkettőre van lehetőség. Egy-egy utalvány felhasználható az értékével megegyező árú túrák egyikére, de van olyan 10.000 forintos utalványunk is, amit bármelyik túrára fel tudnak használni.

Milyen új túrák vagy szolgáltatások szerepelnek a jövőre nézve terveitek között?

Jelenleg 8 elektromos roller túránk van és ezek számát nem tervezzük növelni, mert még mindig csak egy furgonnal szállítjuk az aktuális túra helyszínére a rollereket, tehát nem tudunk egy időben egyszerre több helyen is lenni. A kevésbé népszerű túrák helyére keresünk újabb helyszíneket, de közben kicsit várjuk is az új KRESZ szabályozást, hogy tudjuk, mekkora teljesítményű rollerekkel, hol és milyen feltételekkel lehet majd közlekedni.

Mi jelenleg a legközelebbi cél, amit kitűztetek magatok elé? Hogyan képzeled el ezt a vállalkozást pár év múlva?

Szeretnénk egy saját versenypályát kialakítani, ahol lehet gyorsasági versenyeket, vezetéstechnikai oktatást és egyéb hasonló programokat szervezni. Pl. mint egy go-kart pálya, de rollerekkel. Ennek már egyre nagyobb közönsége van nyugat-európában és ázsiában, itthon viszont még nincs ilyen.

Záró gondolatok

Ezúton is szívből köszönjük a Nitrollers megálmodójának, hogy megosztotta velünk a történetét, gondolatait és bemutatta ezt a szuper elektromos roller túra lehetőséget. Sok sikert kívánunk a jövőbeni utakhoz és bízunk benne, hogy egyre többen gurulnak majd együtt a Nitrollers csapatával!

Ha még nem gurultál velük és valami igazán újat szeretnél átélni – akár barátokkal, akár egyedül – próbáld ki a Nitrollers-t! Ez nem csak egy túra, ez egy emlékké váló kaland! https://nitrollers.hu/

Kapcsolódó tartalmak: