Van néhány jel, ami egy házasságban többet mond minden szónál.
Az egyik ilyen: amikor a feleségem sétálgat a lakásban, és a kezében megjelenik a mérőszalag. Ilyenkor tudom, hogy még ha békésen is indult a nap, és el is terveztem egy kis pihenést estére, a kedvenc sorozatommal egy pohár sör társaságában… Hiába! Onnantól esélyem sincs: új bútor, új terv, új este!
Mert ahol ő és a mérőszalag találkozik, ott előbb-utóbb bútor lesz. Vicces, mindennapi történet arról, hogyan változik rémálommá egy nyugodt este, amikor a feleség kezébe kerül a mérőszalag. Humor, házassági pillanatok és a bútorösszeszerelés „örömei” egy férj szemszögéből.
A jel, amitől minden férfi retteg
A mérőszalag nem játék.
A mérőszalag: figyelmeztetés.
Még a levegőt is félve veszem, amikor meglátom a kezében, mert tudom:
– „Drágám, nézd csak! Szerinted ide egy új polc elférne?”
Ez az a mondat, amitől a férfiak 80%-a azonnal fáradtnak érzi magát. A másik 20% megpróbál úgy tenni, mintha nem is hallotta volna.
A gyanús esti csend
Aztán jön az a pont, amikor ártatlanul és félve rákérdezek:
– „Mit csinálsz?”
Ő pedig nyugodt mosollyal válaszol:
– „Á, semmit. Csak nézelődöm az IKEA oldalán.”
Ez a mondat pontosan olyan, mintha azt mondaná:
„Semmi baj, csak eladtam a kocsidat és vettem helyette egy pónit.”
Mert a „nézelődöm” soha nem nézelődés. Az már a vásárlás első lépcsője. Ezen a ponton, már a kosár embléma mellett számokat látok.
A „nézelődés” egy háromórás tervezési folyamat kezdete, amelynek végén tökéletesen tudja, hová kell az új szekrény, polc, kanapé, fali panel, virágtartó és „egy kis tároló, amibe nem tudjuk még mit teszünk, de olyan aranyos”.
Megérkezik a csomag… vagy inkább: a csomagok
Az IKEA futárnak már ismerősen köszönök.
Ő pedig, olyan arccal, mintha tudná, hogy néhány napon belül úgyis újra találkozunk.
A csomagokat beviszem, erőltetett mosollyal, és próbálok úgy tenni, mintha nem lennék ideges.
Pedig tudom, mi vár rám.
A bútorlapok, csavarok és az a szerelési útmutató, amit csak egy svéd géniusz ért meg elsőre.
A szerelés, amikor a házasság erősebbé válik… vagy szétesik
A folyamat mindig ugyanaz:
Ő kibontja a dobozt, én nézem az alkatrészeket, és próbálom nem kimondani, hogy:
„Ez biztos nem lesz kész ma…”
Ő beleteszi a csavarokat egy kis tálkába.
Én elveszítek kettőt, mielőtt egyáltalán elkezdtük.
Ő tartja a bútor oldalát, én próbálom rátenni a tetejét.
Aztán megint ő tartja a bútor oldalát, mert én az alját tettem oda.
Ez egy csapatmunka.
Olyan, mint a párterápia, csak csavarhúzóval, szerelési útmutatókkal, és több kiabálással.
A nagy felismerés
Amikor végre elkészülünk (nagyjából éjfélre), ott áll az új bútor.
Kissé ferde, kicsit billeg, de ott van.
Ő mosolyog, én pedig próbálom visszatenni a helyére a gerincemet.
Azt mondja:
– „Ugye milyen szép lett? Mondtam, hogy ide ez pont hiányzott!”
És én bólintok, mert igazából tényleg szép lett.
Meg mert tudom, hogy itt nincs vége, és holnap biztos újabb ötlete lesz.
És tudod mit?
Furcsán hangzik, de valahol már várom is.
Mert bármennyire is rettegek a mérőszalag látványától, az együtt barkácsolós estéknek van valami különös hangulata.
A ház tele lesz egy kis „ezt együtt csináltuk” érzéssel.
Meg néhány ferde polccal, elveszett csavarral, de ez részletkérdés.
A végső igazság
A mérőszalag nem is ellenség. Csak jelzés!
Hogy megint valami új kerül az otthonunkba, mert valakinek, akit szeretek ( bár ilyenkor nem akkora tűzzel, mint máskor), új ötlete támadt.
És én, A Férfi, majd büszkén elmondhatom: „Tudod, ezt én raktam össze.” (Még ha csak a kilencedik próbálkozásra is.)
