Amikor február közepén vörös rózsák árasztják el az utcasarkokat és szív alakú bonbonos dobozoktól roskadoznak a polcok, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a Valentin-nap a modern marketingesek és az ajándék-kártyák szülötte. Pedig a szerelmesek ünnepe mögött egy olyan történet húzódik, amelyben több a vér, a pogány rituálé és a mártírhalál, mint a cukormáz. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan jutottunk el a Cupido-nyilakig, vissza kell utaznunk az időben, egészen az ókori Róma vad és néha kegyetlen hagyományaihoz.
A Lupercalia vad rituáléi
A mai romantikus vacsorák távoli őse a Lupercalia nevű fesztivál volt, amelyet február 13. és 15. között tartottak az ókori Rómában. Ez azonban távolról sem a gyertyafényes romantikáról szólt. A római papok egy barlangban kecskéket és kutyát áldoztak, majd a feláldozott állatok bőréből szíjjakat vágtak. Ezekkel a szíjjakkal – amiket „februa”-nak neveztek – végigszaladtak a városon, és jelképesen megütötték a nőket. A hit szerint ez a rituálé termékenységet hozott és megtisztította a várost a rossz szellemektől. Bár ma ez barbárnak tűnik, a római nők akkoriban kifejezetten keresték az érintést, remélve a könnyű gyermekáldást.
Ki volt valójában Szent Bálint?
A kereszténység terjedésével az egyház igyekezett a pogány ünnepeket szentekhez kötni, hogy könnyebben elfogadtassák azokat. Így került a képbe Szent Bálint (Valentinus), akinek alakja körül több legenda is kering. A legnépszerűbb történet szerint II. Claudius császár megtiltotta a fiatal férfiaknak a házasodást, mert úgy vélte, a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak. Bálint, a lázadó pap, a tilalom ellenére titokban eskette össze a párokat, amiért végül börtönbe vetették és kivégezték – ironikus módon éppen február 14-én.
A legenda szerint halála előtt még egy üzenetet küldött börtönőre vak lányának, akit csodával meggyógyított. A levelet így írta alá: „A te Valentinodtól”. Ezzel megszületett a történelem első „valentin-napi üdvözlőlapja”, amely évszázadokkal később egy egész iparágat indított el.
A lovagi szerelemtől a gyári szalagig
A középkorban a Valentin-nap stílusa finomodni kezdett. Geoffrey Chaucer, a híres angol költő volt az elsők egyike, aki a madarak februári párosodásával és a romantikával kötötte össze ezt a napot. A 18. századra Angliában már szokássá vált az apró, kézzel írott üzenetek és virágok cseréje.
A sötét és misztikus múltat végül az ipari forradalom és a fogyasztói társadalom váltotta fel. Az 1840-es években egy amerikai nő, Esther Howland – akit a „Valentin-nap anyjaként” is emlegetnek – kezdte el nagyüzemben gyártani a csipkés, díszes üdvözlőkártyákat. Hamarosan csatlakoztak a csokoládégyártók is: Richard Cadbury volt az, aki először dobott piacra szív alakú dobozba csomagolt édességet, rájőve, hogy a szerelemhez vezető út nemcsak a gyomron, hanem a szép csomagoláson keresztül is vezet.
Modern Valentin-nap: Több, mint ajándék
Ma már a Valentin-nap egy globális gazdasági motor. A mélyén azonban ott maradt az emberi vágy az elismerésre és a kapcsolódásra. A kecskebőr szíjjakat felváltotta a selyemszalag, a lényeg pedig: megállni egy pillanatra a téli szürkeségben, és kifejezni a ragaszkodásunkat. Legyen szó egy drága ékszerről vagy egy kézzel írt pár sorról, február 14-e emlékeztet minket arra, hogy a szeretetért – ahogy Szent Bálint is tette – néha érdemes kockáztatni.
