Egyéb

Boldog születésnapot, ChatGPT! – Három év káosz vagy rend?

Ma pontosan három éve, hogy a ChatGPT elindult hódító útjára, és visszafordíthatatlanul megváltoztatta a mindennapjainkat. Három év alatt a technológiai világ egyetlen hatalmas, zajos hangyabollyá változott, ahol ember legyen a talpán, aki képes lépést tartani a naponta megjelenő újításokkal és modellekkel.

Az AI körül kialakult zajban sokszor jól jön egy hiteles nézőpont. Ezért beszélgettünk az Amazing AI belső szakértőjével, Gyenes Lídiával, hogy tisztábban lássuk, merre tart a mesterséges intelligencia jövője.

Álljunk meg egy pillanatra, és a zajt kizárva keressük meg a választ a legfontosabb kérdésre:

Mesterséges, vagy természetes? – MI marad az embernek az AI korában?

Kétféle emberrel találkozhatunk mostanában, ha az AI jövőjéről beszélgetünk. Az egyikőjük szerint 5 éven belül az irodákban dolgozók 99%-a elveszíti a munkáját. Ha a másik típust kérdezzük, azt a választ adja, hogy 5 éven belül hatalmas sikerre és vagyonra fog szert tenni az AI segítségével, és egy napot sem kell majd dolgoznia a hátralévő életében. Hol az igazság? Szerintem valahol középen, és meg is indoklom, hogy miért pont így gondolom.

A ChatGPT megjelenése és a szemléletváltás

Amikor 2022 novemberében megjelent a ChatGPT, a felhasználók többsége még csak a lottószámokra volt kíváncsi, vagy a másnapi ebédmenüt szerette volna megterveztetni. Mások inkább diadalmaskodni akartak a rendszer felett, ezért történelmi kérdésekkel vagy mondatelemzési feladatokkal vizsgáztatták a mesterséges intelligenciát.

Szinte napra pontosan három év telt el azóta, és már nem az a kérdés foglalkoztatja az embereket, hogy meg tudja-e válaszolni a GPT, hogy mi az élet értelme, vagy hogy melyik volt előbb; a tyúk vagy a tojás. Mára a GPT feladata a munkánk valódi megkönnyítése lett. Az adminisztratív feladatok automatikus ellátása, a kreatívokban nyújtott segítsége ötleteléssel, szövegalkotással vagy képgenerálással, vagy akár „önműködő vállalkozások” létrehozása és fenntartása.

Miért kételkednek mégis sokan az AI-ban?

Erre most biztosan sokan felhúzzák a szemöldöküket, és joggal merül fel bennük a kérdés: hogyan tudna egy egész vállalkozást menedzselni, amikor tegnap arra is rosszul válaszolt, hogy milyen programok lesznek hétvégén Budapesten? A kétkedésnek valóban van alapja. Ahogyan egy egyszemélyes hadsereg sem bírhat el egy ellenséges századdal, úgy egyetlen AI képességeinek tárháza is kevés ahhoz, hogy egy komplex vállalkozás működni tudjon.

Valóban elveszi a munkánkat?

De ha vállalkozni nem képes egyedül, akkor miért félnek sokan mégis attól, hogy elveszi a munkájukat? Kedves olvasó, tekints most végig a mindennapi feladataidon. Mennyi időt töltesz átlagosan egy nap a számítógép előtt olyan feladatokkal, amiknek egy részéhez akár már most is a ChatGPT segítségét kéred? A válasz valószínűleg az, hogy az elmúlt években egyre többet és többet. A széleskörben elérhető AI modellek óta pedig egyre hatékonyabban, és jobb minőségben végzed a feladataidat.

Azonban, ha képesek vagyunk az AI képességeit felhasználva produktívabbak lenni, akkor mi akadályozza meg a fejlődést abban, hogy magunk is feleslegessé váljunk az egyenletben néhány év múlva? Erre a kérdésre mindenkinek önmagától kell megtalálnia a választ. A jövő vállalkozásainak unikalitása azon áll, vagy bukik, hogy miben fogjuk tudni elkülöníteni a mi szolgáltatásunkat a többiekétől.

Ez nem újdonság, hiszen eddig is akadt konkurenciánk, akármilyen világmegváltónak tűnő ötlettel álltunk elő. Most azonban nem pusztán két szolgáltatás versenyez fej-fej mellett, hanem egy mesterséges intelligencia száll ringbe a mi természetes intelligenciánkkal. Sokak szerint az esélyek nem nekünk kedveznek.

Miért ragaszkodunk a természeteshez?

Engedd meg, hogy én optimista módon álljak a kérdéshez, bár tudom, hogy ezt a cikket is a megfelelő promptolással sokkal jobbra megírhatná egy AI az általam ráfordított idő törtrésze alatt. De mégis mi lenne abban az, ami engem írói büszkeséggel, az olvasót pedig szívmelengető elégedettséggel töltené el, hogy talált valami nem mesterségeset a mai napon is?

Tehát arra a kérdésre, hogy miért nem fogja elvenni mindannyiunk munkáját az AI, az egyik válasz pont ebben a kapcsolódási vágyban rejlik. Nem veheti el azt a munkát az AI, amit nem adunk neki oda önként. Amíg nekünk örömet okoz egy cikket kézzel megírni, egy interjút élőben felvenni, egy termék csomagolását kézzel megtervezni, addig sokkal szívesebben szánjuk rá az időnket, és eszünkbe sem jut, hogy ezt az örömet feláldozzuk a gyorsaság oltárán.

De amint olyan feladattal nézek szembe, amihez a saját tudásom nem elegendő, vagy sajnálom rá az időt, nem gondolkozom sokáig, hogy melyik AI kollégámnak delegáljam a munkát. Természetesen itt nem a vasalásra vagy a főzésre gondolok. Bár aki nem sajnálja a befektetést, ma már háztartási robotot is vásárolhat magának.

A munkahelyi félelmek és a lassú átalakulás

„De Lídia, a főnökömet nem hatja meg, hogy én élvezem-e a munkámat, vagy sem. Ha neki érdekében áll költségcsökkentés vagy hatékonyságnövelés miatt elbocsátani, akkor másnap már be sem enged az automata kapu.” – Jogos félelem, de a váltás nem ennyire gyors. Az alkalmazkodásra való kényszer viszont hatalmas.

A munkaerőpiacon a fő versenyszámot jelenleg nem az jelenti, hogy jobban teljesítünk-e az IQ teszteken, mint a legfejlettebb AI rendszerek. Ez már csak azért is lehetetlen küldetés, mert a vezető modellek (például a GROK 4 vagy a Claude Opus 4) mind 120 pont felett, azaz az emberi átlag fölött teljesítenek.

AI mint munkahelyi versenyelőny

Munkakereső versenyez olyan munkakeresővel, aki hatékonyan tudja szolgálatába állítani ezt a technológiát, ezért fontos, hogy vezessük be a munkafolyamatainkba a mesterséges intelligenciát az érzékeny adatokat filterezve, a céges titkokat kihagyva. Használjuk a szövegalkotó képességeit e-mailek megfogalmazására, hosszú cikkek vagy videók összefoglalására. Használjuk ismeretlen kifejezések, folyamatok, szoftverek magyarázatára, információk gyűjtésére. Generáljunk vele képeket, látványterveket, reklámanyagokat, vagy szerkesszük meg a segítségével a meglévő anyagainkat.

Senkit nem akarok abba a tévhitbe ringatni, hogy én nem használok AI-t az előadásaim megtervezéséhez, vagy a megírt szövegeim ellenőrzéséhez. A saját feladataim is 60-70%-ban valamilyen mesterséges kolléga közreműködésével készülnek el. Számtalan alkalommal hallgattam már meg vállalkozókat, akik elmesélték saját munkafolyamataikat annak reményében, hogy le tudom vágni a felesleges kanyarokat és megszabadítom őket az időigényes, robotikus feladataiktól.

Hogyan dolgozzunk együtt az AI-val?

Az igazság a mai AI rendszerekkel kapcsolatban az, hogy ha ismerjük a kiindulási pontot, és fel tudunk mutatni példákat a végeredményre, akkor a köztes lépéseket már könnyen kiépíthetjük. Csupán azt kell tudnunk, hogy mikor melyik rendszert és milyen feladatra érdemes befogni.

Talán mostanra meggyőztelek, hogy nem szűnik meg a munkahelyed, de biztosan hatalmas átalakuláson fog keresztülmenni a következő években, amire fel kell készülnöd, és amihez alkalmazkodnod kell.

Az AI mint lehetőség, nem pénzfa

De mi van akkor, ha ebben a technológiában látod az aranytojást tojó tyúkot, a siker valódi kulcsát? Magában az AI nem pénzfa, de egy olyan versenyló, amivel komoly előnyre tehetsz szert, ha magad is tehetséges zsoké vagy. Egy új bestsellert nem fog megírni helyetted, de a karakterek jellemvonásain vagy a cselekmény fordulatain remekül tudtok közösen ötletelni. Ezzel nem mondasz le a saját kreativitásodról, viszont megspórolod a fehér papír előtti, ihletvárással töltött órákat.

Nem tudja a piaci részvények emelkedését megbízható pontossággal kiszámolni, de segíthet megalapozott befektetési döntést hozni mély kutatással. Egymagában nem képes elindítani és fenntartani egy vállalkozást, de segíthet az ötleted buktatópontjait feltérképezni, és kiküszöbölni. A számunkra hozzáférhető rendszerek mind utasításra várnak. Nem tudnak proaktívan dolgozni, vagy figyelni a felmerülő hibákra, hogy kijavítsák azokat, így azt a tervet egyelőre el kell hogy felejtsük, hogy autopilot vállalkozást indítsunk az AI felhasználásával.

Mit hoz a jövő az AI korában?

Mit tartogat számunkra a jövő? Ezt a kérdést 20 évvel ezelőtt sem volt egyszerű megválaszolni, manapság pedig nem is érdemes törni rajta a fejünket, mert el sem tudjuk képzelni, mit hoz majd az életünkbe az AGI (Artificial General Intelligence), vagy az ASI (Artificial Super Intelligence). Egyet biztos. Változást, amihez meg kell próbálnunk alkalmazkodni.

Gyenes Lídia, az Amazing AI belső szakértője

Ha érdekel az AI világa, és szeretnél egy barátságos, támogató közösségben fejlődni, csatlakozz az Amazing AI nyitott csoportjához! Itt mindenki bátran kérdezhet, megoszthat tippeket, ötleteket. Kezdőként vagy haladóként is garantáltan hasznos segítséget kapsz. Legyél részese egy inspiráló, együtt gondolkodó közösségnek: Amazing AI – Dolgozz hatékonyan a mesterséges intelligenciával

Napsugár
Tartalomkészítőként és újságíróként célom, hogy minden cikkemmel pontos, hiteles és értékes információt adjak át. A Veritex.hu-n olyan témákról írok, amelyek inspirálnak – legyen szó gazdaságról, családról, utazásról, életmódról vagy…

Kapcsolódó tartalmak: