Szilágyi Áron a HVG Pulzusának adott interjúban arról beszélt, hogyan változott meg a viszonya a sikerhez, a kudarchoz és a saját határaihoz. A háromszoros olimpiai bajnok szerint veszélyes, ha valaki kizárólag ezek mentén méri önmagát. A beszélgetésből az is kiderül, mi kellett ahhoz, hogy a 2019-es világbajnokság után újra egyensúlyba kerüljön.
A 2019-es világbajnokság fordulópontja
Az interjúban Szilágyi Áron úgy emlékezett vissza, hogy a 2019-es világbajnokság döbbentette rá: abban az időszakban szinte minden a vívás körül forgott, és a sport már-már a személyiségévé vált. Elmondása szerint ugyan mellette férj, testvér és barát is volt, egyetemen is tanult, valamint projektekben is részt vett, mégis „éjjel-nappal csak az” foglalkoztatta, ami a páston történt.
A világbajnokság azonban nagyon rosszul sikerült számára: a 32 között kiesett, miközben győzni ment. Azt mondta, abban a helyzetben úgy érezte, a sors ezt írta neki, ám a verseny után hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy baj van, mert egy kudarc ennyire mélyre tudta küldeni. Ez a felismerés volt az első lépés afelé, hogy más szemmel nézzen a teljesítményre.
Szilágyi arról is beszélt, hogy a vereség után bezárkózott, megközelíthetetlenné vált, és alig kommunikált. A feleségével és egy baráti párral Amerikába utaztak, ahol két hétig egy szót sem ejtett a versenyről. Később két hónapig nem is vívott, és csak fokozatosan tudta megfogalmazni, mi történt benne, illetve milyen dolgok váltak igazán fontossá az életében.
Mi segített visszatalálni a víváshoz?
Az interjúban azt mondta, a szünet után újraértékelte, mi az, ami ő maga, és mi az, ami számára valódi érték. Ilyen pontként említette a feleségét, a barátait, valamint azt is, hogy mi lesz a vívás után, mivel fog foglalkozni. Amikor 2020 elején visszatért az edzésekhez, már lazábban és játékosabban tudta kezelni a sportot, sőt, azon is gondolkodott, mit fog csinálni a páston kívül, és még programokat is szervezett.
Szilágyi szerint éppen ez az eltávolodás segített neki, és ezt az eredmények is visszaigazolták: 2020 elején, még a járvány előtt, két versenyt is megnyert. Az interjúban kiemelte, hogy a sportolói identitás azért lehet veszélyes, mert ha valaki csak a sikerek és kudarcok mentén éli az életét, akkor egy rossz eredmény után magát kezdi ostorozni, és rossz embernek vagy értéktelennek érezheti magát. Szerinte ez nem a sportoló teljes értékét jelenti, csak egy eredményt.
A párizsi olimpia egyéni versenyéről is szó esett: Szilágyi szerint az öt évvel későbbi kudarc már nem tudta annyira kibillenteni, mint korábban. Hozzátette, hogy az olimpia sokkal nagyobb rangot képvisel a sportágukban, mégis hamarabb túl tudott lépni rajta, részben azért, mert addigra megszületett a kisfia, Leó, és a család is vele volt kint.
Kudarc, siker, fejlődés
Arra a kérdésre, hogy hisz-e a kudarcok fejlődésben betöltött szerepében, Szilágyi azt mondta: egyrészt elkerülhetetlenek egy sportolói pályafutásban, másrészt többet lehet belőlük tanulni, mint a sikerekből. Úgy fogalmazott, az ő pályáján is egymást váltották a sikerek és a kudarcok, és már korán jöttek nagy pofonok, de később nagy sikerek is.
Példaként a 2008-as olimpiát említette, ahol csapattal nem sikerült bejutniuk a legjobb négy közé. Akkor 18 éves volt, majd négy évvel később, 22 évesen megszerezte az első olimpiai aranyérmét, amit a saját sportágában nagyon fiatalnak tart. Az interjú a HVG Pulzusán jelent meg, és a sorozat indulásaként azt a kérdést is felveti, hogyan változik az ember idővel, amikor a siker és a kudarc mellett más értékek is helyet kapnak az életében.
Szilágyi az interjú végén arra is utalt, hogy a későbbi kérdés az lesz, jó dolog-e ilyen korán sikeresnek lenni, vagy éppen az ilyen élmények formálják igazán az embert.
Forrás: HVG / Pulzus










